Miért éppen ezt a képzést válasszam?
A képzés célja olyan diák mediátorok képzése, akik képesek arra, hogy saját társaik között felismerve a konfliktushelyzeteket, azokra megfelelő módon tudjanak reagálni. Fel tudják mérni, hogy a konfliktus rendezéséhez milyen technika a legcélravezetőbb és szükséges-e a tanár bevonása.
Kinek ajánljuk a képzést?
A képzés elsődleges célcsoportját a fiatalkorúak, középiskolás fiatalok alkotják. (A középiskolai tanulmányok folytatása nem feltétele a képzésbe való belépésnek. A képzés nyitott a tankötelezettségük teljesítése mellett felnőttképzésben is részt venni szándékozó tanulók számára is.)
Mit tanulsz a képzésen?
- A konfliktusok fogalma
- A konfliktushelyzet
- A konfliktus folyamata
- Iskolai konfliktusok
- A konfliktusok megoldása
- A konfliktuskezelés módjai
- A mediáció fogalma
- A mediáció célja
- A mediáció szerepe a konfliktuskezelésben
- Az együttműködésen alapuló tárgyalásos konfliktuskezelés kialakulásának története
- A mediáció jellegzetes alkalmazási területei
- A mediáció jellemző elemei:
- A probléma megfogalmazása
- Álláspontok közelítése
- Közös cél kialakítása
- Konszenzus
- A résztvevő saját mediátori tulajdonságainak megismerése, kialakítása, fejlesztése
- A résztvevő saját mediátori feladatok felismerése
- A Diák mediátor kompetencia határai
- A konfliktusok tárgyalásos megoldásának gyakorlata
Mivel zárul a képzés?
A képzés teljesítéséről a képzést záró sikeres vizsgát követően tanúsítványt állítunk ki
Engedély szám: E/2020/000043 Költségtérítés: önköltséges Képzés jellege: kontaktórás képzés Óraszám: 30
Érdeklődsz?
Ha bármely képzésünk felkeltette az érdeklődésedet, küldj nekünk üzenetet! Munkatársunk hamarosan felveszi Veled a kapcsolatot!
Üzenetet küldökHiányos adatok
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor in reprehenderit in voluptate velit esse cillum dolore eu fugiat nulla pariatur. Excepteur sint occaecat cupidatat non proident, sunt in culpa qui officia deserunt mollit anim id est laborum.